Regionális Német Nemzetiségi Énekverseny Biatorbágyon, 2017. március 30.

A német énekkar megújulva készült az idei biatorbágyi német nemzetiségi énekversenyre. A tavaly elballagott kórustagok helyére új énekeseket sikerült megnyerni a két ötödik és a 6.b osztályból, sőt csatlakozott egy tanuló a 4. b osztályból is. A gyerekek énekes szolgálatukkal rendszeresen részt vesznek  a német énekes szentmiséken. Az első nagy megmérettetés a karácsonyi ünnepségen való éneklésük volt, ahol remekül bizonyítottak. A regionális énekversenyre két gyermekdallal készültünk. Nem volt egyszerű a munkánk, hiszen két szólamban kellett megtanulni, begyakorolni és előadni az énekeket. Erőfeszítésünket a  zsűri bronz minősítéssel jutalmazta. Ez szép eredmény, főleg ha arra gondolunk, hogy ez a kiscsoport először szerepelt ilyen versenyen, melyre  teljesen új dalokkal készültünk. Minden évben törekszünk arra, hogy bővítsük repertoárunkat, így még több dallal ismertethetjük meg a verseny többi résztvevőjét.  A kórus tagjai: Juhász Vanda – 4.b, Chlepkó Zsófia, Rapcsok Boglárka – 5.a, Juhász Adél,  Ongai Zsófia, Rózsár Petra – 5.b, Brünner Norbert, Soós Csaba – 6.b.

A gimnazisták közül két tanuló vállalkozott idén egy tájszólásban énekelt duett produkcióval: Nagy Tamara (10.b) és Petrok-Hanmer Csaba (12.).  Több éves munkájuk gyümölcseként arany fokozatot, sőt „Arany Csengettyű” különdíjat is nyertek kiemelkedő előadásukért.

Gratulálok  diákjaimnak ezekhez a gyönyörű eredményekhez és további szép sikereket kívánok!

Végül köszönetet szeretnék mondani Sztyehlikné Hegyi Krisztina igazgató asszonynak, valamint a szülőknek, hogy lehetővé tették a gyermekek részvételét a versenyen.

 

Osikoviczné Csendesi Mária, felkészítő tanár

Vélemény, hozzászólás?