Nemzetiségi délután a Bálint Ágnes Kulturális Központban

A 2015/16-os tanévben is színes, mindenkor nagy érdeklődésre számot tartó műsorral folytattuk Vecsés város német nemzetiségi hagyományainak ápolását a Bálint Ágnes Művelődési Központban. Hosszú távú célunk a város kulturális (ezen belül a nemzetiségi) életében való aktív részvétel.

Sztyehlikné Hegyi Krisztina Igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd egy Máté evangéliumából vett idézettel emelte ki az iskola hitvallását „Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek” Mt. 25,40. Egész évben, az iskola minden megnyilvánulásában hangsúlyt kap ez a gondolat. Odafigyelés tanítványainkra, segíteni abban, hogy minél több sikerélményben legyen részük, kibontakoztatni tehetségüket. Megtalálni mindenkiben a jót, a szerethetőt.

Tánccsoportjaink bemutatták nemzetiségi és magyar táncaikat. Tanáraik vezetésével kitartással és szorgalmas gyakorlással készültek a fellépésre, hogy örömet szerezzenek a Kedves Vendégeknek.

Kárpáti Szilvia Tanárnő vezetésével a „Liebling” tánccsoport 2.b osztályos tanulói a „Hosenträger” polkát adták elő.

Juhász Jakab Tanár úr 3.a osztályosai Dél-Dunántúl-i ihletésű néptánccal készültek.

Békefiné Fenyvesi Gabriella Tanárnő „Klatschmohn” tánccsoportja a 4.a tanulóival „Petschpolkát” adott elő.

Falvai Anett Tanárnő „Napraforgó Gyermek- és Ifjúsági Táncegyesülete” már elballagott diákokból áll, ők „Dunántúli Ugrós” és „Bodrogközi Csárdás” táncot mutattak be.

A műsor második részében következett:

Kállainé Szögi Klára „Gyöngyvirágok” tánccsoportja a 2.a-ból az „Én kicsike vagyok……” című magyar népdalt énekelve csárdást táncolt.

Falvai Anett Tanárnő „Schmetterlinge” tánccsoportja, 3.b osztályosok egy mazurkát mutattak be.

Magos Tünde tanárnő és Dóróné Zemmel Katalin vezetésével a 4.b-sek „Margareten” csoportja hagyományos vecsési táncot járt.

Végezetül pedig Békefiné Fenyvesi Gabriella  „Bienchen” tánccsoportja 6.b osztályosok a „Halo, hali, halo” kezdetű dalra ropták.

A tánc és a zene a legősibb gyógyító művészetek közé tartozik. A mozgás jótékony, felszabadító és önbecsülést növelő, kreativitást fejlesztő hatása közismert.

„A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc…..” (Kalidásza)

 

 

Köszönet illeti a felkészítő tanárokat és természetesen a fellépő diákokat is e színvonalas műsorért és felejthetetlen élményért.

Vélemény, hozzászólás?