Hittanos kirándulás 2017 – Esztergom

Az idei tanév vége felé közeledve az az öröm ért minket, hogy május 5-én, pénteken hittanos kirándulásra vihettük gimnazista diákjainkat.

Az ötvenfős busz csaknem teli volt, a diákokhoz három kísérőtanár is csatlakozott: a hittanárok mellett (Georgina tanárnő és jómagam) Czékus Jób tanár úr is részt vett a kiránduláson.

Elsőként az esztergomi Bazilika altemplomát látogattuk meg, ahol színes, érdekes és nagyon színvonalas idegenvezetésben volt részünk. Ezek után a főtemplomot csodálhattuk meg, majd a kincstárban lévő kincsekre csodálkozhattunk rá, végül megmásztunk közel négyszáz lépcsőt, hogy feljuthassunk a kupolába, ahonnan mennyei panoráma tárult szemünk elé. Az égiek kegyeikbe fogadtak, hiszen – annak ellenére, hogy az időjárásjelentések rossz, esős időt jósoltak Esztergomba – nem kaptunk esőt, sőt, még a Nap is előbújt a felhők mögül, amikor a kupola tetejébe értünk. Némi szabadidős program (fagyizás, sütizés, ebédelés) után felkerestük a Keresztény Múzeumot, ahol már vártak minket. A csoportvezető fiatalember igen művelt és jól felkészült volt – nemcsak a keresztény műtárgyakból, hanem gimnazistákból is -; fantasztikusan értette a fiatalság nyelvét, és tárlatvezetés közben rugalmasan alkalmazkodott a csoportunk érdeklődéséhez, állóképességéhez.

Megtudtuk például, hogy egész Európában egyedülálló kincset rejt e múzeum: az ún. Úrkocsit (igen, nem elírás… nem zsúrkocsi, Úrkocsi!!!)

Találós kérdésként feltette, vajon mi lehet az? Többen találgattak, a helyes megfejtést azonban senki sem tudta, (e cikk írója is csak részben). Délután négy órára véget ért a program. Derekasan elfáradtunk, minden diák hősiesen kiállta a „megpróbáltatásokat”: ázás-fázás némi napsütéssel, több órás tárlatvezetések szünet nélkül (sic! ez azért némileg vicc, ugyanis rövid pauzák mindig voltak).

Hazafelé kiadós felhőszakadás mosta le buszunkat, de ez már nem tudta a kedvünket elrontani. Estére mindenki épségben hazatért – Istennek legyen hála! – no meg kedves buszsofőrünknek, aki megfontoltan és nyugodtan vezetett egész nap.

Deo Gratias!!!

Vecsés, 2017. május 8.                                                                            (D. Topál Dalida)

Kategória: Archív, Események | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.