AIESEC-es vendég a Petőfiben

Iskolánk ebben a tanévben már másodjára fogadott egy külföldi egyetemistát az AIESEC nemzetközi diákszervezeten keresztül, aki 6 héten át önkéntesként tevékenykedik nálunk, segíti a nyelvoktatást és bemutatja saját hazáját.

Idei vendégünk Xenia volt Oroszországból, a moszkvai Lomonoszov Egyetem másodéves, nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatója.  Xenia, vagy népszerűvé vált becenevén Ksusha, nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába nálunk. Minden egyes osztályhoz ellátogatott, prezentációkat tartott Oroszországról és Moszkváról, természetesen más-más dolgokat kiemelve a különböző korosztályok számára. Részt vett az angolórákon – beszélgetett a gyerekekkel, előre felkészült az adott óra anyagából és ő tartotta meg azt, türelmesen válaszolgatott a tanulók kérdéseire. Nagyon élvezte a nálunk töltött időt és a gyerekekkel való foglalkozást, ám beismerte, eddig nem is gondolta volna, milyen nehéz a tanárok munkája.

Ksusha szabadidejében igyekezett minél többet látni Budapestből és Magyarországból, sőt a környező országokba is ellátogatott egy-egy hétvégére. Elmondta, hogy az utazás az egyik hobbija és mivel diplomata szeretne lenni, fontos is számára, hogy világot lásson és sok különböző tapasztalatot szerezzen. Kedves, vidám, rendkívül segítőkész fiatal lányt ismertünk meg a személyében, aki 19 éves korára nagyon talpraesett, határozott elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban, és igen céltudatos. Remek példát mutatott tanulóinknak arra, hogy milyen fontos jól beszélni egy-két idegen nyelvet és nyitott szemmel járni a világban. Ksusha sokat tanult a nálunk töltött idő alatt szerzett tapasztalataiból, de nekünk is sok-sok pluszt adott és gazdagította iskolai programjainkat, szélesítette diákjaink látókörét.

Bekkerné Fenyő Ágnes

Vélemény, hozzászólás?